Február 21-én a délutáni órákban került sor az OKSZÍK Mesetára mesevetélkedő negyedik fordulójára és eredmény hirdetésére az intézmény gyermekkönyvtárában. 

A mesevetélkedőre nevezett három fős első- és második osztályos csapatoknak Bálint Ágnes Vízitündér, vízimanó című mesekönyvének egy fejezetét kellett elolvasni. A feladatok ehhez a meserészlethez kapcsolódtak. A feladatok megoldásával gyűjtött pontokat, valamint az előző három fordulóban leadott feladatlapokkal szerzett pontokat összesítették a szervezők, így született meg a végeredmény.

A versenyt a Mesekirályok csapata nyerte – Müller Krisztián, Krasznay Levente, Nesztler Márk- a József Attila Általános Iskola 2. a osztályából. Felkészítőjük Kőhalmin Bondor Anikó. Második helyen a Macis Csoport végzett - Dorogi Levente, Setény Hanna, Szilágyi Kinga Kincső- a Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai, segítőik Tóthné Serfec Edit és a lelkes szülők. A harmadik helyet az Olvasni Jó csapat szerezte meg – Gálos Kitti, Kuris Gergő, Singlár Dominik a József Attila Általános Iskolából, felkészítőjük Nagyné Kovács Erika. A győztes csapatok könyves ajándékcsomagot nyertek.


2019. March 07., 08:32