Március 15-én délután a 48’-as Ligetben gyűltek össze a megemlékezni vágyók. Az időjárás nem volt kegyes a kilátogatókhoz, de a koszorúzást ez sem akadályozta, az ünnepi programsorozat pedig az OKSZÍK-ban folytatódott. 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. 

Ez alkalomból a Petőfi- és a Kossuth szobornál kezdődött a megemlékezésről szóló eseménysorozat 16.00 órakor. A versmondást Lazók Zoltán polgármester és Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő ünnepi beszéde követte, majd a megjelent intézményvezetők, képviselők, civil szervezetek helyezték el tiszteletüket jelképező koszorúikat. Ezt követően az OKSZÍK aulájában a gyermekeknek készültek egy kis kézműveskedéssel a szervezők, ahol a témához illően piros-fehér-zöld kokárdákat, zászlókat és ehhez hasonló kreatív alkotásokat készíthettek. 18.00 órától „Petőfi Sándor Tisztelete” című emlékkiállítás nyílt a kiállítóteremben, amit dr. Tarjányi József a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság elnöke nyitott meg. A nap zárásaként az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők a színházteremben. 


2019. March 18., 11:57