Egy 1942-es magyar film, színpadra alkalmazott változatával rukkolt elő a Kadarka társulat. A hivatásos színészekből és lelkes amatőrökből álló csapat vasárnap intézményünkben, a KFMKK-ban mutatta be a Katyi című darabot.  

Az előadás kedvéért az oroszlányi amatőrök mellé érkeztek szereplők Kecskemétről és Budapestről is, és ők együtt megmutatták, hogy profikat megszégyenítő módon tudnak szórakoztatni, hiszen a zsúfolásig megtelt nézőtéren minden jelenet után zúgott a taps, és hangosan nevetett a közönség.

A produkciót egyébként nem először vitte színre a társulat, ám ebben a felállásban most először láthatta őket a publikum – tudtuk meg Karap Dianától, a darab címszereplőjétől, megálmodójától, aki az oroszlányi Dallos Zoltánnal közösen vitte színre a fifikás történetet, de a két főszerepben is őket láthattuk.

Elmondásuk szerint igazán vidám egy hónapos próbafolyamaton vannak túl, ugyanis ennyi idő alatt próbálták össze az előadást azokkal a tehetséges amatőrökkel, akik mostanában csatlakoztak a csapathoz.

Külön öröm volt Torzsa Gabriellát hallgatni a produkcióban, aki a jelenetváltások között örvendeztette meg a nézőket egy-egy dallal, de Domokos Enikő könyvtáros kolléganőnk is feltűnt a színpadon, mint az elveszett Péterke szegény édesanyja.

A Kadarka társulat előadása ingyenes volt, ami egyfajta hála azért a sok támogatásért, amit többek között Oroszlány Város Önkormányzatától is kapnak. Örömmel viszik el más vidékekre is a darabot, ezek a kiszállások kilátásban is vannak, egyelőre azonban csak gyűjtik a megkereséseket és időpontokat egyeztetnek.

Bár a hazai közönség hálás közönség, az oroszlányi amatőrök Katyija bárhol megállja a helyét, hiszen vasárnap két felvonásnyi vidám pillanatot, és önfeledt nevetést kaptak a nézők a Kadarkától.

2020. January 20., 20:26