Június 29. Péter, Pál napja a magyar kalendáriumban jeles nap, hagyományosan az aratás kezdete.

A régiek úgy tartották, hogy ezen a napon a búza töve megszakad, s kezdődhet az aratás. Számos szokással és hiedelemmel próbálták az aratást sikeressé tenni.
Fohászkodtak, imádkoztak, az eszközeiket a templom falához tették, és a pap megszentelte. Hagyomány volt az aratókoszorú vitele is, amit az utolsó kalászokból készítettek, és a gazda házához vitték. A koszorúvivőt nyakon öntötték, hogy ne hiányozzon a búzának az eső. Az aratáshoz hiedelmek is társultak. Nem volt ajánlatos újhold idején hozzáfogni, sem pedig ha halott volt a faluban. Nem volt jó kedden vagy pénteken elkezdeni a munkát, mert akkor üres lesz a búza kalásza. Tilos volt a megmaradt ivóvizet a tarlóra önteni, mert annak az embernek keléses lesz a lába. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. Az aratás befejezése előtt egy csomó gabonát lábon hagytak az égi madarak számára, vagy abrakul Szent Péter lovának. Istennek való felajánlásként egy marék kalászt is hagytak a tarlón, hogy a következő esztendőben a zivatar kárt ne tegyen a vetésben. Az utolsó kalászokból minden arató vitt magával néhányat, majd otthon az őszi vetőmag közé keverte, vagy a tyúkok elé szórta, hogy sok tojást tojjanak.
Ünnepeltek Péter-Pál napján a halászok is, hiszen Pétert patrónusukként tisztelték (korábban halász volt, Jézus utasítására kezdett el halak helyett „lelkeket halászni“). Halvacsorát is rendeztek a tiszteletére: a halászcéhek nagy ünnepe volt ez, amikor legényeiket avatták, s rúdra kötött ponttyal a vállukon hívták össze a faluban az embereket a nagy eseményre. A lakatosok is patrónusuknak tekintették, mivel ábrázolásain a mennyország kulcsát tartja a kezében.

2020. June 26., 17:30