Básti Lajos Kossuth-díjas színművész, főiskolai tanár 1911. november 17-én született.

1935-ben szerzett diplomát az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. Ezután Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályafutását, 1937-ben szerződött a Vígszínházba. 1945 után a Nemzeti Színház meghatározó művésze. Másfél évtizedig játszotta Ádám szerepét Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában. Szerepéről könyvet is írt Mire gondolsz, Ádám? címmel. Egyik nagy alakítása a Lear király címszerepe volt. A különösen szép orgánumú Básti fiatal korában énekes-bonviván szerepekben is bemutatkozott. Később egyik legjelentékenyebb szerepe lett Higgins professzor a My Fair Lady musicalben. Kiváló versmondó volt, különösen Arany János balladáival aratott sikert. Több verslemeze jelent meg. 1952-1960 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola tanára volt. 1976-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála, később meg is operálták. A műtét után is vállalt színpadi szerepeket, valamint eljátszotta még Torma Gedeon szerepét a Zsurzs Éva által rendezett Abigél című televíziós sorozatban. Végül ez lett élete utolsó filmszerepe, a sorozat bemutatását már nem érhette meg. Básti Lajos volt az egyik legszebben beszélő magyar színészünk. Hangjának szépségét számos hangfelvétel és film őrzi. Igazi művésze volt a szép magyar beszédnek.

2020. November 15., 22:30