Földünkért világnap

Szükségünk van világnapokra: felhívják a figyelmünket, megmutatják, hogy nem szabad megfeledkeznünk bizonyos fontos eseményekről. A Földünkért kampány 1991. október 21-én indult útjára, hogy minél többen értesülhessünk az első környezetvédelmi világtalálkozóról. A kampány a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” mondattal vette kezdetét, amelyet a dalai lámának köszönhetünk, aki olyan alapvető dolgokra hívta fel az egyének, szervezetek és döntéshozók figyelmét, mint a vízpazarlás, energiatakarékos izzók népszerűsítése, a szakszerű hőszigetelés és a szemetelés visszaszorítása. Mára a kampány kiegészült a szelektív hulladékgyűjtéssel, a húsmentes hétfővel a műanyagok elleni harccal, mégis nagyobb lett az ökológiai lábnyomunk. Egy nemzetközi kutatószervezet évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség energiaigényével, azaz az ökológiai lábnyomával. A megfigyelések alapján a túlfogyasztás napja minden évben korábban jön el, 2020-ban ez már augusztus 22-én bekövetkezett. Fontos, hogy megértsük és elfogadjuk azt, hogy bolygónk veszélyben van és ezen csak mi változtathatunk. A külső környezet megváltozása érdekében először magunkban kell változni. A természeti erőforrások pusztítása a tudatlanságból, a Föld élőlényei iránt tanúsított tisztelet hiányából és a mohóságból származik.

2021. October 20., 21:48