Több százan látogattak ki szombat délután a főtérre, ahol az oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezte meg programját a Roma Világnap alkalmából. Szilágyi Sándor önkormányzati elnök köszöntötte a megnyitóra érkezőket, majd a Karaván família, Lakatos Dezső és Bihari Tamás melegítette be a hangulatot a szeles időben, s mire a világot jelentő deszkákra állt a Henna és Sihell Ferry duó, szépen megtelt a szabadtéri színpad előtti nézőtér.

Koraeste, a magyar és a roma Himnuszt követően Lazók Zoltán is köszöntötte az ünnep résztvevőit. A polgármester beszédében – többek között - szólt arról, fontos, hogy a roma, cigány kultúra egy évben legalább egyszer megmutassa a nagyobb közvéleménynek, nyilvánosságnak is a valódi arcát, mert az ünnepen sem hunyhatjuk be a szemünket, és látnunk kell, hogy vannak, akik bizony ma Magyarországon nem érdekeltek az értékek és a valódi kultúra továbbadásában.

- Ugyanakkor nem kerülhetem meg azt a megjegyzést, hogy az együttműködés csak közös erővel és akarattal valósulhat meg. Ez azt is jelenti, hogy a helyi cigányság ne csak várja a segítséget, hanem maga is vegyen részt alkotó módon sorsának alakításában – fogalmazott a városvezető.

Az ünnepi gondolatokat követően Lazók Zoltán és Hajtun Eszter vehette át segítő munkájáért a roma önkormányzat ajándékait.

Az esti gálaműsorban fellépett többek között a Pesti Fiúk és az Arany Szemek együttes, végül Szomnakume Cserhaja koncert zárta az oroszlányi romanapot.

Az esemény képeit a FOTÓGALÉRIÁBAN tekintheti meg!

2017. április 12., 14:53