Többszáz diák érkezett kedd délelőtt a József Attila iskola előtti térre, a költő ez alkalomra teljesen felújított szobrához, hogy közösen ünnepeljék meg immár hatodik alkalommal a Magyar Költészet Napját.

Lazók Zoltán köszöntötte a megjelenteket, aki arra hívta fel a figyelmet: jó ok a Magyar Költészet Napja arra is, hogy pár percre lelassítsunk, megálljunk és gondolkozzunk. Azokról a dolgokról, amiket már a költők is évszázadok óta próbálnak megfejteni: szeretet, gyűlölet, világ, haza, háború. Nekünk se fog sikerülni – ebben biztos vagyok – de a versek sokat segíthetnek, hiszen a magyar költészet szinte kiapadhatatlan forrás mindazok számára, akik szeretnék megismerni nyelvünket, kultúránkat és történelmünket.

- A költő mindössze harminckét évet élt, és az Ady Endre utáni magyar líra legjelentősebb alakja. A második világháború után a magyar költészet ünnepelt vezéregyéniségévé vált, miközben számos művét elhallgatták. Életműve zárt egészet mutat: teljes emberi magatartást, egységes, befejezett életutat fejez ki, nemegyszer a legmagasabb szinten. Ezáltal foglal helyet nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai között is – fogalmazott a polgármester, aki Rajnai Gábor alpolgármesterrel koszorúzta meg az emlékhelyet.

Ezt követően a város általános iskoláinak és a gimnáziumnak a diákjai egy-egy verssel tisztelegtek a költőfejedelem emléke előtt, majd a fiatalok is elhelyezték virágaikat a szobor talapzatánál.

2017. április 12., 14:53