A Nemzeti színpadán több emlékezetes alakításai volt, majd a Madách Színház tagja lett, de játszott az Operettszínházban is. Bár első filmje (Méltóságos kisasszony) megbukott, vonzó megjelenésével, természetes játékstílusával hamar a magyar film legünnepeltebb csillaga lett, rajongói klubot alapítottak tiszteletére.
Életre keltett Jókai-hősnőket (Fekete gyémántok, Szegény gazdagok), sikere volt könnyed vígjátékokban (Karosszék, Bercsényi huszárok, Sok hűhó Emmiért) vagy kosztümös filmekben (Gül Baba, Egy éjszaka Erdélyben), de tehetségét drámai történetekben (Rózsafabot, Gyávaság, Az első) is bizonyította. Az országot 1945 márciusában, az utolsó pillanatokban hagyta el. A szovjetek által megszállt országrészben ekkor már halálra keresték a "szélsőjobboldalinak", "nemzetiszocialistának" minősített színésznőt. Azt hozták fel ellene, hogy az ország német megszállása után a rádióban és az úgynevezett kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított. Emigrációs évei alatt önálló műsoraival, szavalóestjeivel fáradhatatlanul látogatta a világban szétszóródott magyarokat, küldetésnek tekintette a magyar kultúra terjesztését, a magyarságtudat fenntartását. 1993-ban az emigrációban kifejtett kultúrmunkájáért a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetésben részesült. Véglegesen 1997-ben települt haza, s csupán két itthoni év adatott meg számára. 1999. július 12-én halt meg Érden, a nekézsenyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.