Dunant szemtanúja volt az 1859. június 24-én vívott solferinói csatának, mely után közel 40 ezer halott és sebesült maradt.
Az egészségügyi szolgálatok elégtelenségét látva, megdöbbent és a "Mindannyian testvérek vagyunk!" felkiáltással a környező falvak asszonyait biztatta segítségnyújtásra.
1862-ben saját költségén adta ki Solferino emléke című könyvét, amelyben javasolta, hogy háborús és békeidőkben egyaránt önkéntes alakulatokat kell szervezni a betegek, rászorultak és sebesültek ellátására, bármiféle megkülönböztetés nélkül. Felvetette azt is, hogy kössenek nemzetközi egyezményt a háborús sebesültek védelmére.
1864. augusztus 22-én, a második genfi tanácskozáson megalapították a Vöröskeresztet. Még abban az évben megalakultak az első nemzeti vöröskeresztes társaságok, a Vöröskereszt első főtitkára Dunant lett.
A vöröskeresztes mozgalom a századfordulóra világszerte elterjedt (Magyarország 1881-ben csatlakozott), mely később a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezetekre vált szét. Dunant 1901-ben elsőként kapta meg a Nobel-békedíjat.
1910. október 30-án, 82 éves korában halt meg, születésnapja, május 8. a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Napja.