A hátrányos helyzetű gyermek édesapját korán elvesztette, a szegény embert ugyanis sajnálatos módon 12 rendbeli lopásért felakasztották.
Egyszer majdnem rendes ember lett a későbbi nagy vezérből, beállt egy kovácsmesterhez, de a kis Sándor egy nap vasrúddal vágott vissza az állandó fizikai bántalmazásért a mesterének. A rövidre sikeredett szakmunkás karrier után aztán a katonai behívó végleg megpecsételte Rózsa Sándor sorsát, a katonasághoz ugyanis már tényleg nem fűlött a foga. Beállt hát bujdosni és betyárkodni. Általa nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Csakis a gazdagoktól vett el, a szegényeket támogatta. A zsákmányt mindig egyenlően osztotta el cimborái között, magának sosem adott többet.
A rettentő ereje és ravaszsága mellett más fantasztikus képességekkel is rendelkezett, például, hogy a fülét az úthoz tapasztva meg tudta mondani, hogy milyen típusú lovas kocsi és hány lovas közeledik a távolból, ami igen hasznos tudás egy útonálló számára.
Nagy szerelme Gyémánt Fáni, aki nagyravágyó leány volt. Fáni évekig irányította a 150 főre duzzadt betyársereg életét az elfoglalt vezér mellett, amíg el nem unta magát és ki nem kezdett Veszelka Imrével, Rózsa Sándor jobbkezével. A vezér nem hitte, hogy a szerelme tényleg le akar lépni a legjobb barátjával és a betyárok pénzével, ezért az egyik éjjel Veszelka Imre helyén aludt, hátha Fáni elszólja magát. A csel bevált és Rózsa Sándor megbizonyosodott róla, hogy bizony csúnyán átverték. Fáni végül is megúszta a dolgot, mert Veszelka Imre megszökött vele, majd az éj leple alatt magára hagyta egy üzenettel, miszerint nem szeretnék még egyszer a vármegyében látni.
Eszterrel már a börtönbüntetése után találkozott a középkorú Rózsa Sándor. A néphagyomány szerint még két helyes fiuk is született. Sajnos Eszter sem bírta túl sokáig, hogy Sándor akár hetekre is eltűnt, és az egyik hosszabb távollét alatt összeszűrte a levet egy pandúrral. Rózsa Sándor egy estén rajtakapta a rendőrt Eszter házában, aki sűrű bocsánatkérések közepette megígérte, hogy többet a környékre sem teszi be a lábát. Rózsa Sándor megbocsájtott a kikapós asszonynak és boldogan éltek volna, ha Eszter férje, Veszelka András, (a betyárvezér jobbkezének, Veszelka Imrének a testvére) haza nem érkezik a délszláv háborúból. Ha Rózsa Sándor nevét halljuk, megjelenik előttünk, egy igazságosztó képe, aki a gazdagok ellenében a szegényeket védelmezi, és rablásait azért hajtja végre, hogy nekik adhassa zsákmányát. Ez a híres betyár esetében annyival egészíthető ki, hogy 1848-as szerepvállalása, és a Habsburg uralmat jelképező csendőrök elleni harca egy szabadságharcos imázst is kölcsönzött számára, aki bandájával az egyenlőséget és a szabadságot testesítette meg.
Rózsa Sándor 1873. május 5-én börtönbe került, 1878. november 22-én a szamosújvári fegyházban gümőkórban halt meg.