Goethe német költő, próza- és drámaíró, politikus, államférfi, valamint a tudományok legkülönbözőbb területein járatos tudós is volt.
Irodalmi érdeklődése már négy évesen megmutatkozott: drámát írt babaszínházához, melyet karácsonyra kapott nagyanyjától. Goethe az elemi tárgyakon kívül tanult rajzolni, úszni, lovagolni, vívni; mindent, ami egy előkelő ifjú képzettségéhez tartozott.
Lipcsében és Strassburgban jogot tanult, Herder itt hívta fel a figyelmét a világirodalom több nagyságára és a népköltészetre. Friderike Brionhoz írt szerelmes versei egyszerűségükkel, a nagy líra kezdetét jelzik. Vizsgái után hazatért Frankfurtba, a Sturm und Drang („vihar és vágy”) irodalmár-mozgalom vezére lett. A wetzlari kamarai bíróság gyakornokaként ismerte meg egy per során a Faust Margitját ihlető gyermekgyilkos anyát. Szintén Wetzlari ismeretség volt Charlotte Buff is akit Werther Lottéjaként örökítette meg. A kötet botrányos világsiker lett, hatására a szerelmes ifjak között megnőtt az öngyilkosságok száma.
1775-ben Károly Ágost herceg (egyetemi társa) Weimarba hívta, itt a herceg ivócimborája, titkos tanácsadója, kamarai elnöke és minisztere lett. Kitűnő hivatalnokként az adó- és hiteljogi ügyek szakértőjévé vált, fejlesztette a kereskedelmet, a bányászatot, az oktatást, az udvari színház igazgatója, az állam kulturális vezetője is volt.
Weimarban ismerkedett meg Charlotte von Steinnel. A férjezett, idősebb asszony segítette lelki-szellemi elmélyülését. Később azonban elmenekült előle Itáliába. Az ott töltött két év alatt erősen hatott rá az antik műveltség, itt vált romantikusból klasszikussá. Ekkor születtek Iphigenia Taurisban és Torquato Tasso című drámái, valamint a Római elégiák. Haza térve a varrólány Christiane Vulpius lett az éltettársa, aki több gyermeket is szült neki, majd felesége lett.
1794-ben Schillerrel kötött barátságát nemes versengés és termékeny együttműködés jellemezte. A világirodalom talán legnagyszerűbb párosa soha nem tegeződött össze, Herr Exzellenznek, illetve Herr Doctornak szólították egymást.
1818-tól nyarait Karlsbadban és Marienbadban töltötte, itt ismerkedett meg utolsó szerelmével, a 18 éves Ulrike von Levetzowval. Élete utolsó évtizedében megírta a Wilhelm Meister vándoréveit, 1830-ban pedig befejezte a monumentális Faustot, amelyet az intellektuális tartalom mellett formai sokféleség is jellemez. 1832. március 22-én halt meg Weimbarban, utolsó szavai állítólag így hangzottak: "Több fényt".