Gazdag gyártulajdonos családban nőtt fel, 1905-ben szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1908-ban Ignotussal és Fenyő Miksával megalapították a Nyugat című folyóiratot, mely a 20. század első harmadában a legnagyobb hatású irodalmi lap volt.
1917-ben a Pesti Napló, majd az Esztendő című lapok szerkesztője volt. Az 1918-19-es polgári forradalom alatt a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Tanácsköztársaság végén Bécsbe emigrált, majd Berlinben és Párizsban élt.
1927-ben költözött vissza Magyarországra; ekkor a Horthy-rendszert bíráló írásai miatt bíróság elé állították, és másfél év börtönre ítélték, de külföldi nyomásra végül kegyelmet kapott. 1938-ban újra emigrált; előbb Párizsban, majd Oxfordban élt. 1947-ben tért újra haza Magyarországra. A budapesti egyetem bölcsészettudományi karán tanított. 1959-ben Kossuth díjat kapott. 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.
Egész életét a művészetek, elsősorban a magyar irodalom anyagi és erkölcsi támogatásának szentelte. Felkarolta a tehetséges, újító írókat, költőket. Barátságban állt Ady Endrével. Tóth Árpádot, József Attilát, Markovits Rodiont, Lesznai Annát és az irodalom számos más nagyságát pályájuk kezdetétől erkölcsileg támogatta, de akinek arra szüksége volt, anyagilag is. A racionalista és az impresszionista kritika és publicisztika jeles képviselője volt. Élete végéig kutatta Petőfi Sándor munkásságát és életrajzi adatait. Jelentősek irodalomtörténeti munkái, de regényeket és színműveket is írt.