Gyermekkorában a család a Várban élt, itt nőtt fel Béla a négy évvel fiatalabb öccsével, Lászlóval. Az édesapjuk zenetanár volt, a családban mindennapos volt a muzsika, Béla hatéves korától csellistának készült. A komolyzenével a Beatles és az angolszász beatzene hatására hagyott fel, 12 húros gitárra váltott, a hangszert autodidaktaként pengette.
Az ausztrál Seekers együttest hallva döbbent rá, hogy ez az akusztikus, népzene az ő igazi világa. 1967-ben öccsével és Balázs Gábor bőgőssel megalakították a folk-beat stílusú, a magyar népzene harmóniavilágát idéző Tolcsvay Triót. Az együttesben a fivérek gitároztak és énekeltek, első saját számuk a Ne menj el volt. A Várklubban akkoriban hétvégenként a nagyon népszerű Illés együttes játszott, a szünetekben a Tolcsvay Trió kapott lehetőséget a színpadon.
1968-ban megnyerték a Magyar Televízió Ki mit tud? tehetségkutató versenyét, ami egy csapásra ismertté tette nevüket. A testvérek létrehozták a Tolcsvayék és a Trió nevű formációt, amelyben már elektromos hangszerek és dob is szerephez jutott. 1972-ben megjelent, egyetlen önálló albumukon énekelt a három akkor legnépszerűbb énekesnő, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta is.
1972-től Koncz Zsuzsával és az Illés együttessel KITT-egylet néven léptek fel.
1973 végén Bélát hívták a szerveződő Fonográf együttesbe, de nem lépett be a populáris rockot játszó zenekarba, László öccse viszont igent mondott. Ez kellemetlenül érintette őt, majdnem felhagyott a zenéléssel, a testvérek viszonya évekre megromlott.
1974-ben egy erdélyi kirándulásból új ösztönzést merített, a Gyimesekben találkozott a további életútját meghatározó muzsikával. Újjáalakította a Tolcsvay Triót, és közreműködött Latinovits Zoltán előadóestjein. 1992 és 1999 között alkotott önálló műve a népzenei gyökerű Szép szerelmem, Magyarország című trilógia (Napfényfia, Rijjadóleány, Csillaglánc). 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kis-keresztjével tüntették ki.
2011-ben mutatták be Az égig érő fa című táncos mesejátékát. 2015-ben volt az Aranyfényű asszony című népi szertartásjátékának premierje.
A mai napig fellép a Tolcsvay Trióval és egyedül, énekmondóként is, munkásságát a hitéből fakadó szolgálatnak tekinti. A Pázmándon élő művész, aki az utolsó igricnek nevezi magát, sokat tett a magyar hagyományvilág mérhetetlen gazdagságának közvetítéséért, s azt vallja: gyökér nélkül nincs lombja a fának.
Városunkban, Oroszlányon többször is fellépett.

„ Énekmondónak tartom magam, kicsit olyan a szerepem, mint annak idején Tinódi Lantos Sebestyéné vagy Balassi Bálinté volt… Kötelességemnek érzem, hogy átadjam az embereknek azt a kulturális irányt és tudást, amit vallok és amiben hiszek.”