Akik nélkül nincs előadás….

Valószínűleg mi, lelkes színházlátogatók a nézőtéren ülve nem sokszor gondolunk arra, hogy egy-egy színpadi produkció megszületése vajon hány ember összehangolt munkájának gyümölcse. Kik is azok, akik a háttérben fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy mi, az előadások nézői egy-egy estére elmenekülhessünk a szürke hétköznapokból egy varázslatos univerzumba. Jelmezek, díszletek, szövegkönyv, kellékek, frizura, mind-mind egy előadás nélkülözhetetlen részét képezik. 3 részes sorozatunkban olyan különleges szakmákat gyűjtöttünk össze a színház titokzatos világából, amelyek a háttérben, a függöny mögött tüsténkedő csapat munkáját mutatják be.

1. rész
A színházi előadás „kapitánya” – a színházi ügyelő

Ő az, aki előadások sorsáról dönt nap mint nap, de a nézők elől mindig rejtve marad. Az ügyelő az egyetlen, aki megakadályozhatja a káoszt és fejetlenséget a színházban. Feladata, hogy egyfajta karmesterként összefogja a színház minden esti hangversenyében közreműködő "hangszerek" (színészek, kellékesek, öltöztetők, színpadmester, fodrász és a többiek) munkáját. Ha bármi történik, az ügyelő feladata a hibát kijavítani vagy a helyzetet megoldani, mégpedig úgy, hogy a néző az egészből semmit se érzékeljen. Az ügyelőnek (másnéven előadásvezetőnek, színpadmesternek vagy angolul stage managernek) maximálisan kell ismernie a darabot, az ő feladata, hogy minden (ideértve a színészek belépését, a világítást, a függönyt és minden mást) óramű pontossággal történjen a próbák és az előadás alatt is. Amikor előadás közben kiég a lámpa, elromlik a forgószínpad az ügyelő az, aki csodával határos módon megoldja a helyzetet. Az ügyelő ez előadás előtt ellenőrzi a díszletet, a kelléktárat, a világosítókat, hangosztályt, s az öltöztetőktől begyűjti a kötelező jelentést: minden művész megérkezett. A jó ügyelő legfőbb ismérve a higgadtság. A legkritikusabb helyzetben is meg kell őriznie hidegvérét, mert a pánik ragályos. A színfalak mögött pedig mindig nyugalomnak kell honolnia, különben az előadás veszélybe kerül.

Feledékeny színész mentőangyala - a színházi súgó

A színházi súgó munkája rejtélyes. Ő az, aki a súgólyukból, vagy ki tudja honnan, a díszlet titkos zugaiból segíti a színészeket biztonságérzetük megteremtésében. A Magyarországon a 19. század közepén általánossá vált súgószakma hitvallása szerint a lehető legközelebb kell kerülni a színészhez. Merthogy nem elég mindig egy mondattal előbbre járniuk nála, hanem látniuk is kell, hiszen a testbeszédéből fogják kitalálni, megakad-e a következő másodpercben. Tudniuk kell megkülönböztetni a „művészi csendet” a közönséges leblokkolástól. Ebben segíthet az olyasféle jelek mihamarabbi észlelése, mint egy üveges tekintet, egy szokatlan, szerepen kívüli mozdulat, mondjuk egy vállrándítás. Manapság többnyire a legelső színfalak mögül vagy a díszletbe beépítve dolgoznak a súgók – a Katona József Színházban hosszú évekig futó Csirkefej című Spiró-darabban például a villanyórában. Kevesen tudják, hogy a súgók a legelső próbától kezdve végig kísérik a darabot. Ők vezetnek minden változtatást a szövegkönyvben, a színpadi teendőket rögzítő „rendelkezőpróbán” – amikor a színészek még nem tudják a szöveget –, ők olvassák elő a mondatokat, szigorúan hangsúlymentesen, később pedig külön foglalkozások keretében az ő segítségükkel tanulják meg a színészek a szerepüket. Igaz, van, akivel alig kell foglalkozni. Ilyen „fényképagyúként” tartják számon például Hernádi Juditot vagy a mostanában a Beugró című tévés improvizációs játékban feltűnő Szabó Győzőt is, aki szinte első hallás után sajátítja el a szöveget.