Pályafutása az 1970-es évek elején indult. A népi tárgykultúra pusztulófélben lévő rekvizítumait, a paraszti lét mindennapi használati eszközeit, tárgyait idézte meg, fogalmazta újra szobraiban. Népmesei, balladai elemeket épített bálványaiba, idoljaiba, bábfigurákra emlékeztető műveibe. Alapanyaga a fa, de dolgozott vassal, kővel, csonttal és munkáihoz felhasznált növényi magvakat, madártollat, később pedig bronzot és alabástromot is. 1976-ban a Vörös szerpentin installációban összegezte korábbi munkáit, ezzel az átfogó művével búcsúzott a népi tárgykultúrára utaló direkt fogalmazásmódtól. Ettől kezdve készített szabadtéri és kiállítási enteriőrbe fogalmazott installációkat, environmenteket és assemblage-okat.
Antropomorf és zoomorf szobrait kis és nagy méretben egyaránt megalkotta. Legjelentősebb hazai kiállítása az 1983-as műcsarnokbeli Installációs kísérlete, míg külföldön a XLIII. velencei biennálen való szereplése volt. Legjellegzetesebb műve a számtalan variánsban, anyagban és méretben alkotott Kisördög. Műveiből elementáris erő sugárzik, egyéni, mással nem rokonítható hangvétele a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotójává tette. Állandó kiállítása a pécsváradi Samu Géza Múzeumban látható.