Akik nélkül nincs előadás…
3. rész

Valószínűleg mi, lelkes színházlátogatók a nézőtéren ülve nem sokszor gondolunk arra, hogy egy-egy színpadi produkció megszületése vajon hány ember összehangolt munkájának gyümölcse. Kik is azok, akik a háttérben fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy mi, az előadások nézői egy-egy estére elmenekülhessünk a szürke hétköznapokból egy varázslatos világba. Jelmezek, díszletek, szövegkönyv, kellékek, frizura…mind-mind egy-egy előadás nélkülözhetetlen részét képezik. 3 részes sorozatunkban olyan különleges szakmákat gyűjtöttünk össze, amelyek a háttérben, a függöny mögött tüsténkedő csapat munkáját mutatják be.

Öltöztető – a kulisszák mögötti varázsló
Az öltöztető feladata az előadásokban szereplő színészek ruháinak tisztítása, karbantartása, előkészítése. A jelmezeket rendszerezve előkészíti a színész számára arra a helyszínre, ahol a legrövidebb idő alatt át tud öltözni a következő jelenethez. Ez a színház pincéjétől a padlásig bárhol történhet, az öltözőn kívül a színpadi kulisszában, a zsinórpadláson, a zenekari árokban, vagy akár a nézőtéri folyosón is. Az öltöztető számára a legnagyobb kihívás a gyorsöltözések segítése, amikor pillanatok alatt kell a színészeknek átöltözniük, gyakran tetőtől talpig. A profi öltöztető tudja, hogy előadás közben melyik jelenet előtt és után öltöznek a színészek, milyen ruhát milyenre cserél, és erre minden alkalommal nagyon figyel. Az öltöztetői munka lényege, hogy megteremtse a biztonságos hátteret a színészek számára, akik így a szerepre koncentrálhatnak. Van, hogy tíz másodperc alatt kell egy télből a nyárba forduló jelenethez ruhát váltani, a színész alsóneműig dobál le magáról mindent, az öltöztető pedig másodpercre pontosan adja kézbe a ruhadarabokat, ez egyedül nem megy. Az öltöztetők szerint az emberiség legnagyobb találmánya a tépőzár, különösen kosztümös darabokban világmegváltás, s még a jellegzetes hangja sem hallatszik le a nézőtérre. Vannak olyan előadások, hogy egy művésznőn egyszerre dolgozik a fodrász és az öltöztető is, ami valljuk be, egy kívülálló számára eléggé bizarrul hangozhat. Azonban színházi berkekben ebben semmi furcsa nincs, van, hogy nem csak jelmezt, hanem frizurát is cserélni kell. Az öltöztető már három órával az előadás előtt a színházban van és ő hagyja el utolsónak az öltözőket.

Díszlettervező – aki világot teremt a szöveg köré
A díszlet egy előadás eszenciája. A díszlettervezők ugyanúgy elválaszthatatlanok a színielőadásoktól, mint a rendezők vagy a színészek. A színházban a legfontosabb alkotó a színész, de művészetének szinte elengedhetetlen kelléke a díszlet, amelynek létrehozója birtokában kell legyen a festészet, az építészet és a szobrászat műhelytitkainak. A díszlettervezőnek minden stílust ismernie kell, éppen a sokféle követelmény miatt. Alkalmazkodnia kell saját korához, a dráma korának divatjához, és a kor stílusához. Ugyanakkor szolgálnia kell a rendezői elgondolásokat, hisz a díszlet a színdarab szerves része, önmagában is kifejezheti, jelezheti, nyomatékát adhatja a mondandónak. Mindez rendkívül összetett munkafolyamat, körültekintést, nagy figyelmet kíván. A jó díszletnek ilyen vagy olyan módon, kicsiben vagy nagyban, olcsó vagy gazdag kivitelben – tartalmilag kell jónak lennie, tehát olyannak, amely a művet szolgálja: eltalálja annak alaphangulatát, jó és stílusos keretet ad a jeleneteknek és megteremti a képekhez kívánatos hangulatot is. A díszletépítés legfőbb alapelve, hogy akármilyen színpadra kerül is a díszlet, az elrendezés és az arány helyes legyen. A díszlet meghatározza, mennyi úton és módon lehet bejönni, merre lehet lépni, hangsúlyos lesz-e a szereplő megjelenése vagy sem. A színészt is inspirálja, milyen a helyszín, másképp játszik egy leszűkített, vagy egy hatalmas, üres térben, egy megdöntött, vagy épp mozgó talajon. Egészen más, ha végtelen sivatagban vagy zegzugos, kiismerhetetlen alaprajzú könyvtárban járunk. Az sem mindegy, hogy oldalt sétál be az új szereplő, vagy a színpad közepén van egy ajtó, és aki azon belép, azonnal hangsúlyt kap. A díszletépítés legfőbb alapelve, hogy akármilyen színpadra kerül is a díszlet, vizuális élményt sugallania és gondolatilag segítenie kell a művet.

Kik állnak a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Oroszlány kulisszái mögött?

A színház olyan műfaj, amelynek általában csak a látható szereplőit jegyzi meg a közönség, pedig a háttérben nagyon sokan dolgoznak azért, hogy amikor felgördül a függöny, minden tökéletes legyen. Sorozatunk végén ismerjék meg azokat a kollégáinkat a színfalak mögül, akik nélkül nincs színházi előadás a KFMKK-ban. A vastaps nekik is szól.

Csiszár József fény- és hangtechnikus – „a gombok szakértője”
Révész Martin – fény- és hangtechnikus – „a tisztahangok előállítója”
Két műszaki kollégánk a technikusi vezérlőből gondoskodnak az előadások fény- és hangtechnikájáról. Minden színházi előadás előtt egyeztetnek a fellépőkkel, technikusokkal a beállításokról. Legfontosabb munkaeszközük a vezérlőpult. Ezen programozzák be az előadások hangját, fényét. A próbán meggyőződnek arról, hogy minden hang és fény beállítás rendben, ha minden tökéletes, kezdődhet az előadás, indulhat az első nézőhívó csengetés.

Takács Gyula –  segédtechnikus – „a színházi ezermester”
A technikus és a színpadmester jobbkeze. Mindenhol ott van, ahol pakolni kell, vagy éppen kábelt bevezetni, lámpát átállítani, zongorát betolni. Ismeri a színpad minden apró szegletét, tudja mit hova lehet beállítani, beakasztani, beszögelni, bekapcsolni. Bármi váratlan esemény történik ugrásra készen áll és visszaszögeli a leszakadt ajtót, hirtelen kerít egy virágcsokrot, arrébb tolja a kanapét, visszaragasztja a mikroportot.

Folytek Zsolt – színpadmester – „a függönyhúzó specialista”
A díszlet bepakolásától indul a munkája és egészen az utolsó kellék elpakolásáig jelen van. Figyelő szemei és fülei a színpadtakarásban kísérik végig az előadást. Szoros összeköttetésben áll a vezérlővel, akinek azonnal leadja a jelzést, ha a színpadon vagy éppen a színpad mögött olyasmi történik, amire azonnal reagálni kell. Nélküle nem kezdődik egy előadás sem, hiszen a mechanikusan működő színházi függönyt saját kezével húzza ki, jelezve ezzel, hogy indulhat az előadás.