Aprószentek napján néhány évtizede még vesszőzni is elindultak a falusi emberek, hogy az így megcsapkodott fiúk és lányok egészségesek és szerencsések legyenek. A december 28-án lévő „aprószentek” ünnepe a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek szenvedéseit jelképezi. Kik azok az aprószentek? Heródes a Napkeleti bölcsektől tudta meg, hogy a “zsidók újszülött királyát” keresik. Mivel a bölcsek nem tértek vissza hozzá, írástudói segítségével kiderítette, hogy a gyermek Betlehemben született meg. Heródes úgy kívánta leendő hatalmi „vetélytársát” félreállítani az útból, hogy Betlehemben és környékén az összes kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket megölette. A magyar nép őket nevezi aprószenteknek. Jézus annak köszönhetően maradt életben, hogy apja, József álmában egy angyalt látott, aki arra utasította, hogy a szent család Egyiptomba meneküljön Heródes vérengzése elől. Akit megvesszőztek: egészséget remélhetett. A magyar néphagyomány szintén ekkor esedékes vesszőzés rítusa azonban korántsem függ össze a bibliai történettel, sokkal inkább a pogány termékenységvarázslás rítusának halvány emléke. Az aprószentek napi vesszőzés az egész magyar nyelvterületen szokás volt (aprószententekelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak is nevezték), Erdély és Moldva vidékén pedig máig élő hagyománya van. Termőággal, hajlékony fűzfavesszővel vagy a belőlük font korbáccsal december 28-án történő csapkodás a betegséget hárította el. Vesszőzni fiúgyermekek, legények vagy pásztorok jártak, akik szerencsekívánó, egészségvarázsló mondókák kíséretében gyengéden megveregették, megcsapkodták a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. A fiúgyermekek megvesszőzésének hagyományát a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítik vissza, a lányokét pedig azzal magyarázzák, hogy Betlehemben a fiúgyermekek haltak meg, ezért ilyenkor a lányoknak kell szenvedniük. A vesszőzés addig tartott, amíg a vesszőzésben részesített személy ki nem mondta, hogy „száznegyvennégyezren”. Ha ezt nem tudta, akkor a háziak is mondhatták helyette. Karintiában mind a németeknél, mind a szlovén lakosságnál a gyermekek fenyőgallyal járnak házról házra. Míg a felnőtteket a gallyal megcsapkodják, versikét mondanak, mely lefordítva így hangzik:

Fenyőgallyam vígan suhog,
Egészséget osztogatok, Soká éljen
Egészségben,
Engem pedig szeressen.

Ezért aztán ajándékot kapnak, mely többnyire aszalt gyümölcsből, dióból, almából és helyenként pénzből is áll.