Költészet és színészet

Április 11-e a magyar költészet napja, erre a napra a színházak és a színészek is rendkívüli előadásokkal készülnek, emlékeznek, verselnek.
A színház mindig is közel volt a költészethez, egylényegű vele, az első leírt színházi szövegek is mind verses szövegek, és ez így is maradt évezredeken keresztül.
A vers valódi lelki táplálék, ami miatt felszínre törnek az érzelmek: torkunkba gombóc szorul, ahogy a legnagyobb színészek hangja a szívünkig hatol. Számtalan művészt tisztelünk, szeretjük az előadását, versmondását, ahogy egy-egy művet „életrekeltenek”.
Verset mondok című kötetében Latinovits Zoltán így vall: “…Valaha a szövegelőadásnak is voltak Paganinijei és Liszt Ferencei, aztán sokáig nem voltak… Színészet és előadóművészet úgy eltávolodott egymástól, hogy szólás lett, a versmondó színész feledje el színész múltját, az előadóművésznek eszébe se jusson, hogy színjátszás is van a földön, azaz, hogy ő is játsszon, ez természetesen tévedés. Az előadóművész is színész, s neki is játszania kell, azzal a különbséggel, hogy neki nem a szöveg cselekményét kell életre keltenie. Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.”
Hallgassunk meg a költészet ünnepén néhány legendás versmondó színművészt, akik előadásukkal valóban életre keltették nagy magyar költőnk verseit.

Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész
Zenthe Ferenc egyszer azt mondta róla, hogy ahol megjelent, azonnal ő lett a központ, és ő irányított mindent. Hihetetlen erő volt benne, a szó minden értelmében, ha bárkit megölelt, akkor annak ropogtak a csontjai a szeretettől. Ezt a hevességet is érezhetjük a hangjában, amikor verset mond.

Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színészművész
Igazságából nem engedett soha, azt vallotta, hogy Petőfinek vagy Adynak a szerepet megfogalmazni egy versben jóval nehezebb mint egy író által elképzelt figurát eljátszani. „Verset mondani jól, nemzetépítő feladat” – mondta, hitt abban, hogy a közönséggel való kontaktus csak úgy jön létre, ha színész mond verset. „Az előadóművész minden esetben színész kell hogy legyen, különben valamely iskolás felmondássá fajul egy-egy vers” – vélekedett.

Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész
Ha versekről vagy színházról van szó, akkor Sinkovits Imre egyszerűen megkerülhetetlen. Nevét a történelemkönyvekben is megtalálhatjuk, hisz 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt, ezzel 1956 egyik jelképévé vált.

Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező
Az Örkény István Színház igazgatójához mindig is közel álltak a versek.
„Ha verset mondok, az a feladat, hogy én legyek a költő. Petőfi nagy költő, tehát őszinte. Nekem is el kell képzelnem, milyen indulat volt benne, amikor a nagyurakkal kiabált, és azt ugyanolyan szélsőségesen, mint a költő, vállalni illik. Ennyi az egész. Nagyon sokat kaptam a magyar lírától: örömet, gyönyörködést, tudást, tapasztalatot. Magyarságomban a legfontosabb identitásképzők egyike a nyelv, és kitüntetetten a magyar irodalom, azon belül is a költészet.”