1822. június 14-én, elszegényedő ácsmester fiaként született Nagyváradon. Iskoláit szülővárosában kezdte, Temesváron folytatta, majd ismét visszatért Nagyváradra. A selmeci akadémiára 1838-ban iratkozott be. Huszonhat éves, amikor az 1848-as polgári forradalom elhozta a nagy történelmi változást, amelyben a fiatal bányamérnök egy új, jobb világ ígéretét pillantotta meg. Az ifjú szakembert az első magyar felelős kormányban a pénzügyminiszterhez tartozó, bányászati ügyekkel foglalkozó osztályra hívták. A magyar kormány igen fontosnak tartotta a hazai bányászatot. Nem remélt különös jövedelmet az iparágtól, de fémpénzre, nemesércre égetően szüksége volt az ország gazdaságának működtetéséhez, és a bányászattal összefüggő üzemek, vasművek a fegyver- és lőszergyártásban különös jelentőséggel bírtak. Péch Antalt a történelem hamar nehéz próbatétel elé állította. 1848. december 31-én, amikor Windischgraetz csapatai elfoglalták Pest-Budát, fontos utasítást kapott. Az osztrák ármádiától fenyegetett Körmöcbánya pénzverő gépeit kellett elszállítania Debrecenbe. A nehéz feladatot élete kockáztatásával, az ellenséges csapatok szinte kitapintható közelségében hajtotta végre.1862-ben Nógrádban a Nemti melletti szénbányát vezette. A kiegyezés után az új pénzügyminisztériumba hívták, ahol részt vett az állami bányászat újjászervezésében. A Felvidéktől Erdélyig a helyszínen tanulmányozta a viszonyokat és intézkedett a legsürgősebb tennivalókról. Nagy része volt a diósgyőri vasgyár létrehozásában, a Nagybánya környéki bányák és az erdélyi aranyvidék bányászatának fejlesztésében. Iparszervező tevékenységével nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar bánya- és kohóipar fejlődésének üteme meghaladta a korabeli európai átlagot. A kiegyezés okmányán még alig száradt meg a tinta, amikor hozzáfogott a Bányászati és Kohászati Lapok kiadásának előkészítéséhez. A maga erejéből, anyagi támogatás nélkül, megindította az első magyar nyelvű szaklapot. A kincstári bányák viszonyainak rendezése mellett Péch Antal szeme előtt nagy fontosságú hazafias kötelesség lebegett: a bányászat megmagyarosítása. Emlékezett arra, hogy az első felelős magyar minisztérium megalakításakor minő nehézségbe ütközött a bányászat magyar nyelvű vezetése, mert hiányoztak a műszaki szavak, kifejezések magyar megfelelői. Elkészítette a magyar–német, német–magyar bányászati szótárt 1879-ben, majd 12 év múlva a bővített változatát is. Péch Antal munkásságával kivívta a tudományos élet tiszteletét és polgártársai szeretetét is. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta 1881-ben. Péch Antal évtizedes kutatásainak köszönhető, hogy történelmünk és az európai technikatörténet egyik legfontosabb bányavidékének múltját részletesen megismerhetjük. Selmecbányán, száz évvel ezelőtt, szeptember 18-án, a temetésén mondották: „...meggyulladtak a mécsek, lobognak a fáklyák, hogy megvilágítsák utolsó útját annak, ki világító példája volt annyi hosszú éveken át mindnyájunknak... ki hosszú éveken át hűen, szeretettel vezetett a kötelesség, a tudás, a munka, a becsület és a hazafiasság útján”.