Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter.
Korniss Pál és Czillér Veronika gyermekeként született nagypolgári családban Kolozsvárott, gyermekkorát ott töltötte. Felmenői gyár és áruháztulajdonosok, nagykereskedők, építési vállalkozók, földbirtokosok voltak. A család 1949-ben költözött Budapestre, már a magyar fővárosban járt középiskolába, 1955-ben érettségizett. Ezt követően felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Itt az 1956-os forradalom alatt az egyetem forradalmi bizottságának tagja volt, emiatt kizárták az egyetemről. Kizárása után segédmunkásként dolgozott különböző munkahelyeken. 1958-tól a Budapesti Fényképész Szövetkezetben tevékenykedett, eleinte mint a szövetkezet segédmunkása, majd 1959-től fényképészként, amikor fényképész szakvizsgát is tett. 1961-től a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott – kezdetben gyakornokként, később fotóriporterként, majd 1986-tól mint a lap művészeti szerkesztője – 1991-ig. Ezután a Színház című szaklap képszerkesztőjeként folytatta pályafutását. 1999-től szabadfoglalkozású fényképészként dolgozik, emellett tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. Tizenhat országban volt egyéni kiállítása (pl. Helsinki, Párizs, Prága, Koppenhága, Amszterdam, München, Quito, New York). Képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Time és a Forbes magazinokban is megjelentek.
Dolgozott az Állami Déryné Színháznak, a Pécsi Balettnek, a Bihari János táncegyüttesnek, a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Honvéd Táncszínháznak és évekig Amszterdamban az International Folkloristisch Danstheaternek. Munkásságára a dokumentarista fényképészet jellemző, a lefényképezett események dokumentálása, valósághű ábrázolása, valamint általános vonás, hogy többször visszatér témáinak helyszínére.
Egyedi jellege Korniss alkotásainak azok monokróm jellege, kiállításain 2010-ig csak fekete-fehér képeket állított ki, színes fotói lapokban és könyveiben láthatók.
Fotóriporteri munkája balett-társulatok és néptáncegyüttesek fényképezésével kezdődött, később a 25. Színház előadásainak megörökítésével folytatódott. 1961-ben ismerkedett meg Novák Ferenc koreográfussal, aki először vitte el egy erdélyi táncházba 1967-ben. Ekkor kezdett el a hagyományos paraszti kultúrával foglalkozni, munkája fő motívuma Erdély, Moldva és Magyarország eltűnő paraszti világa lett. Az innen hozott híradásaival lett ismert, többször tért vissza az általa meglátogatott falvakba. 1978-ban kezdett el foglalkozni a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével. Munkája során ismerkedett meg a tiszaeszlári Skarbit Andrással, aki Budapestre ingázott és ott dolgozott kubikos munkásként. Életét egy évtizedig, Skarbit nyugdíjba vonulásáig követte. Az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás (1988) című albumában adta ki.
Az 1990-es években Korniss az addig általa nem használt beállított képeket kezdte alkalmazni, amivel eltűnőben lévő pózokat, beállításokat hozott felszínre. Ebben az időszakban készült képein jól látszódnak a hagyomány és a modernitás keveredései. 1999-ben Korniss lett az első fotóművész, akit Kossuth-díjjal tüntettek ki. 2008-ban jelent meg negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődés című albuma. 2012-ben a Várfok Galériában Folytatás címmel nyílt kiállítása, ettől kezdve a galéria képviseli munkásságát. 2017-ben a Magyar Nemzeti Galéria mutatta be ötven évet átfogó kiállítását Folyamatos emlékezet címen.