Apáról, fiúra….

Nem könnyű a színészcsemeték élete, különösen akkor, ha szüleiket követik a pályán. Ha kell, ha nem, a szakma és a közönség is a nagy elődökhöz hasonlítja a gyereket, ezzel hatalmas, néha elviselhetetlen terhet pakolnak a vállukra. Benkő Péter sem kivétel, hiszen édesapja, Benkő Gyula, aki ma lenne százhárom éves, munkásságával igen magasra tette a mércét a fia előtt.
Benkő Gyula 1918. augusztus 22-én született kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes- és kiváló művész, Benkő Gyula, aki több mint 50 évet töltött el a Vígszínháznál. Idősebb Benkő Gyula utószülött fiaként, hősi halott apja posztumusz vitézi rend címét örökölte. A Józsefvárosban nőtt fel, szűkös körülmények között. Iparosok voltak a szomszédjaik, anyjának is gyárban kellett dolgoznia, hogy felnevelhesse. A Széchenyi Gimnáziumban érettségizett. 1939-ben végzett a Színművészeti Akadémián, majd a Vígszínházhoz szerződtették, előbb ösztöndíjasként, később rendes tagként. 1948 tavaszától 1949-ig Tolnay Klári és Somló István mellett a színház társigazgatója volt. 1949-ben az Ifjúsági Színházhoz került. A Díszmagyar (1949) és a Különös házasság (1950) című filmek főszerepeiben éri utol 1944-ben megszakadt filmkarrierjét. 1951-ben Várkonyi Zoltán hívására visszatért a háborúban lebombázott, majd újjáépített Vígszínházba, aminek a Magyar Néphadsereg Színháza volt a neve 9 éven keresztül. 1962 és 1968 között a Színházművészeti Szövetség titkára volt. 1978-ban vonult nyugalomba. A polgári színjátszás, a régi vígszínházi stílusképviselője. Finom elegancia, a figura külső-belső megjelenítésének gondos, aprólékos kimunkálása és a művészi fegyelem jellemzi művészi alakításait. A naturbursch szerepkörből fokozatosan jutott el a bonyolultabb jellemek, karakterfigurák ábrázolásáig. Benkő Gyula fia Benkő Péter, aki követte édesapját a színészi pályán.
Benkő Péter 1947. június 1-én látta meg a napvilágot Budapesten. Már gyermekkorában eldöntötte, hogy apja nyomdokaiba lép, és felvételizik a Színművészeti Főiskolára.
A fiatal tehetséget az első próbálkozásra felvették Szinetár Miklós osztályába. Már a főiskolai évei alatt megkapta élete első filmes főszerepét, Babocsai Lászlót alakította A koppányi aga testamentuma című tévéfilmben.
Benkő Péter magyar színművészt számos emlékezetes színpadi szereplése mellett olyan meghatározó kosztümös, történelmi filmekből ismerhetjük, mint A koppányi aga testamentuma, A fekete város, az Egri csillagok vagy akár a Különös házasság.
A Főiskola elvégzése után rögtön szerződést ajánlottak neki a József Attila Színházban, ezt követően a Thália Színház, illetve az Arizóna Színház tagja volt. 1999–2013 között a Soproni Petőfi Színház vendégművészeként lépett színpadra. 2013 óta pedig a Turay Ida Színház vendégművészeként láthatjuk számtalan remek szerepben.
Édesapja így emlékezett fia gyermekkoráról: "Péter fiam kicsi korában rettenetesen zárkózott volt, alig lehetett megszólalásra bírni. Sétáltunk egyszer fönn a Szabadság hegyen, s ott összetalálkoztunk a Keleti Mártonnal, aki séta közben sűrűn nézegette Pétert, majd egyszer csak azt mondta: kellene neki ebben az új filmben egy 6-7 éves korú gyerek, megengedem-e, hogy kipróbálja? Meghökkentem, majd nevetve azt válaszoltam: nézd Marci, ha ebből a gyerekből kihúzol egy árva szót is, akkor te egy igazán nagy művész vagy. Nem bánom, próbáld meg." Úgy is lett. Én éppen nem értem rá, a feleségem vitte a filmgyárba a fiút, s este meglepve mesélte, hogy amint beléptek a kapun, Pétert mintha varázsütésre kicserélték volna: mindenkinek köszönt, mindenkivel szóba állt, lezseren jött-ment, mint aki ott született. Egyáltalán nem zavarta a kamera, a fényszórók, a sok ember, Keleti mintegy húsz jelentkező közül végül őt választotta.
Mondanom sem kell, hogy a gyerek “lejátszott” engem, nagyon megkedvelték. A feleségemmel nem győztünk csodálkozni a dolgon. Egy baj volt csak, hogy beleszeretett Ferrari Violettába. Ez úgy derült ki, hogy egy alkalommal mentem érte és szokás szerint megkérdeztem az öltöztetőt, mi történt, hogy viselte magát a gyerek? Rendben volt minden, mondta az öltöztető, csupán az a furcsa, hogy nagyon barátságtalan Bástival. Básti művész úr kedves hozzá, tréfálkozik fele, a Péter meg csak morcosan hallgatja, nem szól hozzá egy szót sem. Megyünk haza kocsival, mondom neki: hallom, jól dolgozták, meg vannak veled elégedve: de azt is beszélik, hogy barátságtalan vagy Bástival. Mondd meg nekem, mi bajod van vele? Okod van rá? Nincsen semmi okom, mondja. Megbántott valamivel? Nem. De hát akkor miért? Erre kiböki ott, a hátsó ülésen: azért, mert mindenki tudja, hogy szerelmes vagyok a Vilcsibe, hát akkor nem lehetek kedves a férjéhez. Úgy elnevettem magam, hogy kis híján nekimentem egy lámpaoszlopnak.
A Jászai-díjas színész és Kossuth-díjas édesapja soha nem beszélt a színészetről otthon, állítja Benkő Péter. Gyula bácsi megfertőzte fiát a természet szeretetével, igaz, a vadászat rejtelmeibe nem hagyta magát bevezetni.
Fia így emlékezett édesapjáról: „A színészt sokszor elszakítja az életformája a családtól. Az én apámnál nem így volt. Nála tapintatosabb, udvariasabb, másokat tisztelő emberrel azóta sem találkoztam. Ő egy korszakos színész volt, a színészi Aranycsapat tagja, amelynek még én is részese lehettem fiatalon.Sokáig nem mert eljönni megnézni a színpadon. Aztán egyszer Kazimir Károly szólt neki, érdemes lenne megnéznie engem a Bánk bánban, ahol Ottót játszottam. Minden emberben valahol mélyen ott lakozik egy Ottó, belőlem is kibukott a gonoszság a színpadon. Apám eljött, megnézte és máig emlékszem, annyit mondott, fiam, ez jó volt."