a Kossuth- és József Attila díjas író. Jancsó Miklós forgatókönyvírójaként vált ismerté, majd a rendező utolsó filmjeiben maga is megjelenik és többször ironizál benne saját halálával. Nagymestere volt a szürrealizmusnak, és az össze nem illő dolgok összekeverésének. Hernádi Gyula Oroszváron született. A középiskola után a Semmelweis Egyetem hallgatója lett, de a második világháború miatt félbeszakította tanulmányait. Orosz hadifogságba került, majd három évet töltött a Krím-félszigeten, ahol kemény fizikai munkát végzett, amely egy életre nyomott hagyott benne. 1947-ben hazatért, majd ismét belekezdett orvosi tanulmányaiba, de újabb három év múlva áttér a vegyészmérnöki karra, ami után közgazdasági tanulmányokat folytatott. Ezután közgazdászként dolgozott, később az óbudai hajógyárban a vezérigazgató mellett orosz tolmácsként dolgozott. Prózaíróként 1959-ben debütált Deszkakolostor című művével, melyben a hadifogság élményeit dolgozza fel. Mindenki felfigyelt a különös hangú íróra. Megismerkedett Jancsó Miklós, filmrendezővel, akinek később állandó forgatókönyvírója és barátja lett. Mintegy negyven filmnovella, filmregény és forgatókönyv fűződik a nevéhez. Forgatókönyvei alapján olyan filmek születtek, mint az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Csend és kiáltás, a Vörös rekviem, a Jézus Krisztus horoszkópja. Regényei közül ismert A péntek lépcsőin, a Sirokkó, Az erőd, a Borotvált tabló, a Hasfelmetsző Jack, a Drakula, a Frankenstein. Több elbeszéléskötete (Deszkakolostor, Hátamon fekve szaladgálok, Jézus Krisztus horoszkópja) jelent meg. Drámái: a Királyi vadászat, a Szép magyar tragédia, a Lélekvándorlás, a Szörnyek évadja. Írói munkája mellett a közéletben is aktív volt, 1989-91-ben az Új Idő című lap szerkesztőbizottságának tagja, 1991-től a Független Magyar Írók Szövetségének elnöke, 1991-96-ban a Boldogság Párt vezetőségi tagja, majd elnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A mindig kifogástalanul öltözködő, finom öltönyben és kalapban járó író legendásan szerette az életet, annak minden örömét, a nőket, a szerelmet, a pezsgőt, az édességeket, s mindig felvállalta a polgárpukkasztó különc szerepét. Egyik interjúban így vallott magáról: “Mindig tudtam, hogy mit írok, s azt is pontosan tudtam, hogy mit akarok, és ezt soha nem tettem függővé sem a közönségtől, sem a hatalomtól, sem a társaktól. Hogy azután a következmény szimpátia, antipátia vagy közöny? A rizikót vállalni kell. Ez a művész sorsa. Minden művében teljesen egyéni, más-más hangon szólalt meg, hol szárazan, hol ironikusan, hol provokatívan. 1976-ban József Attila-díjat kapott, 1996-ban az alternatív Kossuth-díj első kitüntetettje, majd ugyanebben az évben a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapott. Három évvel később a hivatalos Kossuth-díjjal is elismerték munkásságát. Lánya szerint vágyott az elismerésre. „Úgy látom, hogy a Nobel-díjat szerette volna leginkább. De még Kossuth-díjat se kapott, csak nagyon későn, amikor már mindenkinek volt.” Hernádi Gyula 2005. július 21-én halt meg, 78 évesen Budapesten.