tanár, az Európai Iskola tagja, grafikus, iparművész, plakát-, báb- és díszlettervező, filmrendező, a magyarországi neoavantgárd törekvések jeles képviselője. 1923-25 között Podolini-Volkmann Artúr magániskolájában tanult, majd 1925-29 közt a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Mesterei voltak Csók István és Vaszary János. A II. világháború idején behívták katonának, hadifogságba esett, onnan 1945-ben szabadult. Tagja lett az Európai iskolának, ami 1948-ban megszűnt. 1945-1948-ig taníthatott a Képzőművészeti Főiskolán, 1949-től belső emigrációban élt és alkotott. A hazai neoavantgárd törekvések termékeny képviselője volt, már 1926-tól számos hazai és külföldi tárlaton szerepelt. Vajda Lajossal közösen a magyar népművészeti motívumok festői metamorfózisával alakította ki sajátos szürreális és nonfiguratív művészetét, a festészet vonalán mintegy Bartók Béla nyomdokain járt. A modern művészet megteremtéséhez a népi hagyományokból merített. 1945-ben kezdte el több száz lapból álló Illuminációk c. monotípia-sorozatát, amelyet Rimbaud költészete ihletett. Idősebb korában a kínai kalligráfia gazdag motívumvilágát is bevonta művészetébe, merített a hagyományos kínai festészetből is. Nemcsak modern, hanem gyakran igen dekoratív is volt a művészete, a színek egyre inkább struktúraszervezővé váltak festészetében. Köztéri, épületdíszítői munkái is jelentősek, 1963 és 1968 között érdeklődése a kollázs és az animációs film felé fordult. Kovásznai Györggyel közösen nyolc animációs filmet készített a Pannónia Filmstúdióban. Képeit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, s jeles vidéki múzeumok, köztük a szentendrei Vajda Lajos Emlékmúzeum a Szentendrén is festő Európa-társasági tagok képeivel együtt. Számos alkotása magángyűjteményekben van. A Magyar Nemzeti Galéria 1980-ban rendezett műveiből gyűjteményes retrospektív kiállítást.