és a patológia megalapítója, Ambroise Paré 1590. december 20-án, nyolcvan éves korában hunyt el. A lőtt sebek gyógyításában és amputálásában ért el jelentős eredményeket, valamint protézisek és ortopédia eszközök készítésével is foglalkozott. Seborvos karrierjét 26 évesen katonaorvosként kezdte. Akkoriban a harctéri sebeket általában forró olajjal, esetleg tüzes vassal égették ki. Amikor egy különösen pusztító csatában elfogyott a sebekre öntendő olaj, Paré kénytelen volt kitalálni valamit. Felelevenített egy ókori római módszert: tojásfehérjéből, rózsaolajból és terpentinből kenőcsöt készített, majd azt kente a sebekre. Amikor másnap reggel meglátogatta a sérülteket, megdöbbenve látta, hogy még mindig sokan életben vannak. Ő még nem tudhatta, hogy a terpentin fertőtlenítő hatása miatt kaptak néhányan még egy esélyt az életre. Ettől kezdve tudatosan, tudományos igénnyel fejlesztette az ismereteit. Kísérletei során egyértelművé vált, hogy a hagyományos eljárások többsége nem működik, így aztán újakat dolgozott ki. A vérzés elállítására feltalálta például a mai érfogó csipeszek ősét, amit varjúcsőrnek nevezett. Ezzel elérte, hogy az elkerülhetetlen amputálásokba kevesebben haljanak bele, mint addig. Munkamódszere alapvető változást jelentett az addigi babonás, tekintélyelvű orvoslásban. Tapasztalatait – legtöbb kollégájával ellentétben – a való világban, a harctér lőporfüstjében, valódi sérülések borzalmai között szerezte, és alkalmazta azokat a gyógyításban. Paré elismerését tükrözte, hogy négy francia király, II. Henrik, II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik orvosa is volt.