Bár neve legtöbbeknek a Pál utcai fiúk népszerű ifjúsági kisregényével kapcsolódik össze, személyében olyan alkotóról van szó, akinek műveit világszerte előadták. 50. születésnapját fényes keretek között a New York-i Broadwayn ünnepelték, akit fogadott az Egyesült Államok elnöke, aki az 1920-30-as években több mint 1 millió dollárt keresett évente. A magyar polgári dráma virágkorában alkotott, legnagyobb hazai vetélytársa Herczeg Ferenc volt. Külföldön Molnár olyan sikereket aratott, amilyenről más magyar író álmodni sem mert. Senkit sem utánzott, a kezdetektől birtokában van a színpadi hatáskeltésnek. Képes volt egy semmitmondó anekdotából is mindvégig lebilincselő háromfelvonásost kreálni. A módos polgár mulattatójaként bírálta a polgári fejlődésben elmaradt Magyarország úri világát, ugyanakkor érzékenyen ábrázolta a pesti kisemberek életét. Nem lett a haladás nagy szószólója, holott induláskor még erre is volt lehetősége. Nem lett a valóság nagy drámai kritikusa, holott tehetségénél fogva ez is lehetett volna. De olyan nagyszerű mulattatója és olyan mulatságos megbocsátó kritikusa volt annak a polgárságnak, amelynek erényeit és hibáit vállalta, hogy életműve tanulságos is, mulatságos is, néha gyönyörködtető azoknak is, akik a polgárok után következnek. A felszabadulás után, ameddig élt, idegen volt számára mindaz, ami itthon történt. Ott is halt meg idegenben, hetvennégy éves korában. De a halála óta, habár ellentétes indulatok kereszttüzében, mégis itthon van, színpadjainkon sikereket arat. Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll.