Február másodika a vizes élőhelyek világnapja, annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért. Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás. Bár az alapítók között csak 18 ország szerepelt, az egyezményhez az elmúlt három és fél évtized folyamán több mint 130 ország csatlakozott. A csatlakozás feltétele, hogy az adott ország legalább egy, a kritériumoknak megfelelő vizes élőhellyel rendelkezzen. Jelenleg több mint 1200 terület, összesen mintegy 100 millió négyzetkilométer tartozik az egyezmény hatálya alá. Mi az a vizes élőhely? Az egyezmény alapján igen széles körű azon ökoszisztémák köre, amelyek vizes élőhelyeknek tekinthetők. Ebbe a fogalomkörbe tartozik többek között minden állandó vagy időszakos, sós vagy édesvízzel borított terület (pl. folyó, állóvíz, mocsár, láp), amelyek őshonos vagy veszélyeztetett fajoknak nyújtanak élőhelyet. Továbbá azok, amelyek legalább 20 ezer vízimadarat, vagy egy vízimadár (al)faj 1 százalékát tartják el rendszeresen. Fontos kritérium ezen kívül, hogy a fajok az adott biogeográfiai régióra jellemzőek vagy valamilyen szempontból egyediek legyenek. Az egyezmény hatálya nem csak a természetes, hanem a mesterséges vizes élőhelyekre (pl. halastavak) is kiterjed. A csatlakozó országok kötelesek az adott területet természetvédelmi oltalom alá helyezni, és olyan gazdálkodási, területhasznosítási stratégiát folytatni, amely biztosítja az adott ökoszisztéma hosszú távú fennmaradását.