1896. április 16-án született Budapesten. Gimnáziumi évei után, 1914-ben iratkozott be Rákosi Szidi színitanodájába, azonban csak pár hónapot járhatott az iskolába, mert 1915 tavaszán besorozták katonának, és az olasz frontra vitték, ahol egy támadás során hadifogságba esett. Közel négy évig tartó fogsága alatt egészen Nápoly határáig vándoroltatták. Ott a fogolytáborban a magyar ajkú egykori katonákból tábori színházat alapított. 1919-ben került csak haza nagyon soványan, reumával és maláriával küszködve. Amint felépült, visszament az iskolába és befejezte tanulmányait a Csengery utcai színitanodában. 1920-tól a Magyar, 1922-1926 között a Renaissance, 1925-26-ban a Belvárosi, 1926-tól 1935-ig a Vígszínház tagja volt. 1935-ben a Nemzeti Színház művésze lett, 1969-ben örökös tagként vonult nyugalomba innen. Rendkívül egyszerű eszközökkel alakított kitűnően karakterfigurákat, többnyire szolgákat, inasokat. Rekedtes hangja, mozgása sajátos színt adott játékának. A kritikusoktól „a legjobb magyar epizodista” kitüntető címet kapta. Szerepelt néhány némafilmben, majd 1929-ben egy hangosfilm-kezdeményben. A Gül Baba filmváltozatában Mujkó cigány volt, míg a Háry János-ban Ferenc császár. 1944-ben az Ez történt Budapesten c. vígjátékban Berci inas megformálása főszerephez fogható kiváló epizódfigura volt. A legtöbbet foglalkoztatott színészek egyike volt 1945 után is. Emlékezetes szerepe Bem apó a Föltámadott a tenger c. produkcióban. Azt a vagyonkát, amelyet a filmekből összespórolt, a kis házát, ingóságait egyetlen bombatalálat tette semmissé 1944-végén. Mindene odaveszett, csak a színházi öltözőben felejtett ruhája maradt meg egyedül, és kölcsön télikabátban húzta ki a telet, a kor legfoglalkoztatottabb színművésze. Később Balatonfüreden vásárolt magának szőlőt, pincét, ahol remetei magányban töltötte nyugdíjas éveit. Utolsó filmes munkájában, az Ússzatok halacskák című tévéfilmben főszerepet alakított. A film befejezését már nem érhette meg. 1978-ban 82 évesen hunyt el.