Az orvoslás már fiatalon is nagyon érdekelte, így apja nyomdokaiba lépve jelentkezett az Utrechti Egyetem orvostudományi karára. A szívzörejek minél pontosabb rögzítésével szerette volna azonosítani a keringési megbetegedéseket, ezért egy olyan szerkezet kifejlesztésén kezdett dolgozni, ami a szívdobbanáskor keletkező elektromos ingereket képes azonosítani. Az első eszközt teljesen másként kellett használni, mint a mai műszereket. A páciens lábát például sóoldatba kellett tenni és a készülék közel 270 kilogrammos volt. A találmányért 1924-ben orvosi Nobel-díjat vehetett át.