aki 1895. június 4-én született, szegedi zsidó család gyermekeként. Édesapja, a temesvári születésű Fischhof Samu az első Szegedi Keramit és Műtéglagyár igazgatója, édesanyja Léderer Julianna, birtokoslány a Bácskából. Négy gyermekük volt, Ágota a másodikként látta meg a napvilágot. A család a Korona (ma Hajnóczy) utcában lakott. Többféle sportágban kipróbálta magát: úszott, vívott, teniszezett, korcsolyázott. Tagja volt a Szegedi Atlétikai Klub (SZAK) csapatának, gyakran versenyekre is járt. Tanulmányait az állami felsőbb leányiskolában (ma Tömörkény István Gimnázium) végezte, emellett sokrétű és alapos képzésben részesült otthon is. A korabeli Szeged legkiemelkedőbb oktatói voltak: Heller Ödöntől rajzolni, Király-König Pétertől zongorázni, Balázs Béla édesanyjától (Bauer Simonné) németül és franciául tanult. Kimeríthetetlen tudásvágya, a művészetek és az irodalom iránti érdeklődése korán megmutatkozott, és mind jobban vonzotta a könyvek világa.
1913-tól, tanulmányainak befejezése után – apja rosszallása ellenére is – egyre többször látogatta a Somogyi-könyvtárat, amely aztán sokáig magához láncolta a kor szokásaival szakítva pályát választó, saját jogán érvényesülni akaró lányt. Tömörkény igazgatósága éveiben az olvasóteremben ügyelő Móra Ferenc is felfigyelt a széles látókörű, nyelveket beszélő Ágira, aki könyvtári látogatásai alkalmából mindig értékes művelődéstörténeti munkákat keresett. Móra javasolta neki, hogy szegődjön el az „állás nélküli állásba” – díjtalan gyakornokként a Somogyi-könyvtárba, s ezzel új fejezet kezdődött mind a saját, mind a Közművelődési palota életében. „Könyvtárba csak az való, aki szerelmes a mesterségébe” – vallotta mentora, Móra Ferenc és Fischhof Ági valóban oda való volt.
A könyvtáros munka alapjainak elsajátításában Szász Gyula szakdíjnok segítette. Az évek során Móra „kisinasa” vált belőle, nevéhez fűződik a tárgyszókatalógus építése. Bizalmas viszonyukat, az atyai jóbarát gondoskodását mi sem mutatja jobban, mint a kettejük levelezésében használt állandó megszólítás: „kislányom”. A gyakornoki években Ágota feltűnő szépségű fiatal nővé érett. Így érkezett el az 1916-os év, amikor egy német lapban meglátta a hírt a berlini Hochschule für Bibliothekarinnen könyvtárosnő-képzéséről. Tömörkény és Móra is támogatta tervét, a főiskolai tanulmányok elkezdését. A Nagy Háború nehéz éveiben Szalay József, Szeged város literátus főkapitányának közbenjárása is kellett az útlevél megszerzéséhez. A főiskolán – többek között – irodalomtörténetet, könyvtártörténetet, katalogizálást, latin és görög nyelvet is tanult. Tanulmányai mellett munkát is vállalt, a háborús magyar irodalmat dolgozta fel csekély tiszteletdíjért.
A Berlinben töltött évek alatt sem szakadt meg kapcsolata Mórával, levelezésük folyamatos volt. Amikor 1919-ben, a kétéves főiskola elvégzése után visszatért szülővárosába, már a Móra vezette bibliotékában folytatta munkáját. Fischhof Ágota az első magyar szakképzett könyvtárosnőként írta be magát a történelembe. Először a kézikönyvtár átrendezésébe fogott, német módszer szerint. „Egy dzsungel volt, és tudtam, hogy ami nincs a helyén, az elveszett.” Szeged francia megszállása idején, 1919 áprilisában a műértő De Tournadre tábornok látogatást tett a Közművelődési palotában, Fischhof Ágota fordította franciára Móra szavait. A feltűnő szépségű és művelt lány a XX. század elején a szegedi művészvilág múzsája volt: festőket, költőket egyaránt megihletett. Moholy-Nagy László képzőművész, a Bauhaus iskola kiemelkedő tanára is megfestette a könyvtárosnőt. Alakja feltűnik Balázs Béla és Móra Ferenc műveiben, akik egy-egy szereplőjüket mintázták róla. Juhász Gyula Ex libris címmel írt verset hozzá. Költeményét a Nefelejcs című kötetbe illesztette be, amelyet így dedikált: „Fischhof Áginak, kulturális előhaladásom legfőbb előmozdítójának hálás szeretettel Juhász Gyula”.
Fischhof Ágota 1923. augusztus 31-én befejezte a munkát a Somogyi-könyvtárban. Egy évre rá, 1924. július 21-én férjhez ment a „civil” Hézer Bélához, a Magyar – Olasz Bank Rt. szegedi fiókjának főnökhelyetteséhez, akivel Orosházán telepedtek le. Boldog házasságban éltek, jöttek a gyerekek, majd az unokák. Hézer Béláné Fischhof Ágota már nem vágyott vissza többé a „hivatalba”, sem a Tisza-parti „sokablakos” házba, sem máshová. Gyermekeit, unokáit kellet ellátni, nyelvekre tanítani. Közben recenziókat írt a Szegedi Naplóba és a Pester Lloydba. Túlélve a holokausztot, hosszabb ideig Budapesten élt családjával – az 1945 után megváltozott világban a volt magánbankosnak csak egy szerény szuterén jutott a külvárosban. Emlékiratait szerette volna összeállítani, megírni; utolsó éveiben férjével együtt ezen dolgozott. Fischhof Ágota 1976. szeptember 11-én hunyt el. Férje nem tudta feldolgozni a veszteséget, alig egy hónap múlva követte társát. A szegedi Somogyi-könyvtár díjat (oklevelet) nevezett el róla, amelyet 2003 óta az intézmény kiemelkedő munkát végző könyvtárosainak ítél oda.

forrás: multesjovo.hu