és az egyházi év kezdete.
A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, és 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban.
Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja. Az adventi koszorút jellemzően meg is áldják az advent kezdetét jelentő miséken.
Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Ha egy eladósorban levő leány hajnalban, a mise előtt három pici darabot letépett a harangkötélből, s azt hajfonó pántlikájában viselte, farsang idején számíthatott arra, hogy bekötik a fejét. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet „édesgessenek” magukhoz. Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, a következő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat.